Rólam

Nos, hogy ki is vagyok és mi is, az önmagában érdektelen. Leginkább csak senki és semmi. Persze a dolgok jobbik értelmében szemlélve a lényeget : egy vagyok közületek és az is maradok. Van egy saját életem, amit köszönöm, élem ahogy és amikor élem, és van egy, amit írói énemnek is hívhatunk. Eme énem a Steve Boreck nevet kapta, amit nehéz és izzadtságos összmunkával alkottunk meg, és ezúton köszönném meg a két, írói névadó keresztapámnak  (merthogy abból kettő is jutott, bezzeg anyából egy sem) Zoz-nak és Dagó 'bának , hogy engedtek picit engem is érvényesülni a névválasztáskor.

Hogy miért is lettem az ami? Nem is tudom. Itt ismét köszönetet kell mondanom egy embernek, aki bár cseppet sem tudatosan és végképp nem irányomban célzottan ugyan, de egy ötletével elindított ezen az úton, reméljük akkora lendületet adva, hogy végig is érjek rajta. Szóval, kösz Maci.

Aztán köszönetet kell mondanom még számos bátorító hangnak, köztük a fentebb már említett három személynek, számos barátnak, munkatársnak akiket most nem sorolnék föl, de higgye el mindenki, nem belső hangok voltak, (akkor még legalábbis :D) hogy megpróbálkozhatom az élet ezen oldalán is. 

És köszönetet mondok neked, ki esetleg érdemesnek tartasz engem arra, hogy megvizsgálj, elolvass, elgondolkodj és esetleg a végén bólints egyet.

Hogy mi szerint élek? Milyen vagyok? Felsorolás jelleggel tudnám megosztani veled saját gondolataimat, így talán azt, amivé váltam, vagy válni szeretnék, ami jellemez, vagy amit szertnék, hogy jellemezzen:

- Nem vagyok sem szép, sem gazdag, sőt... és nem vagyok különösképpen inteligens vagy okos sem. De éppen ezért, szeretteim és barátaim, akik mások előtt is annak vallják magukat, legalább igaziak, hisz nem köti őket hozzám semmiféle érdek.

- Nem kell, hogy a másiknál többet tudj. Elég ha mást tudsz, mint ő és máris ketten lesztek egy egészek.

- Az ember nagysága nagyban függ attól, hogy mennyi hibáját ismeri el, és hogy mennyit próbál kijavítani azokból.

- A dolgokhoz megfelelő alázattal való hozzá állás, nem megalázkodás! Pusztán annak elismerése, hogy nem te vagy Isten!

- Amikor kell, akkor mondd, de elég, ha csak annyit: Kérem, vagy Köszönöm. Ez a két szó már elég szép ahhoz, hogy ne kelljen hozzátenni: Szépen!

És egy kedves ismerősöm mondta nekem a következőt, amikor éppen nem a legpozitívabban álltam önmagamhoz:
"Hagyd a saját ócska tükrödet! Nézd inkább az enyémet!"
Ami talán annyit jelenthet: "Ha magadat nem is szereted, én akkor is meglátom benned a jó dolgokat." Köszönöm neki. :D