Nyolcadik
Tűzött a nap, de úgy, hogy a tűzés helyibe’ vájt likakba’ meglett nyírfákat lehetett volna ültetni. Iga’ sok értelme nem lett vón’, merhogy’ locsolni nem lehetett mivel. Na, ahogy ott ténferegtem a pusztán, oszt’ vártam, hogy a János majd csak elhajtja arrafele a bergéket’, hát egyszer csak látom, hogy arra ténfereg párszáz. Néztem is, hogy ezek meg mi a csudát keresnek itt? Hát megfő az agyvizük, oszt’ má’ csak darálni kell majd. Meghát’, ezeken még rajta vót’ a bekecs is, ien’ melegbe meg rögtön pörkölt lesz belőlük, hát gondoltam, hogy segítek nékik’ találni valami okosabb helyet, mint a saját bőrükbe megfőni. Arra ott bográcsom e. Nekem még paprikám meg sóm is van hozzá. Na, szóltam is a birkáknak, hogy nem-e jönnének velem énkább’, meer’… há’ meeer’. Erre kérdi az egyik: Meee? Mondom neki, meee itt meleg van. Meghát a gazdátok sincs itten. Én meg egyedül vagyok, legalább addig is beszélgetünk. Bele mentek-e? Erre aszongya, Beeeeleee. Illetvehát azt mondta inkább csak, hogy Beee beee, de hát én akkor azt gondoltam, hogy csak mögcsuklott a hangja a meghatottságtúl. No, elkezdtek követni engem azok párszázan. Csak hát annyira gyorsak voltak, hogy előttem menve követtek leginkább. Igaz néha igazítanom kellett volt rajtuk a botommal, merkülömben’ szétfutottak vón’, aztán miféle beszélgetés az, mikor úgy köll’ kiabálni a másiknak, hogy csak egy hét múlva jön a válasz? No, eztet’ megértették, mer ehhez okos birkák voltak ezek, aztán nagy egyetértésben bandukoltunk egy irányba, és éppen valami erős tudományosságon gondolkodtunk, csak úgy szó nélkül, mikor jött egy másik juhász, bizisten életemben nem láttam még, de erősen szentségelt nekem, és el akarta rabolni az én jó komáimat. No, ezt má’ csak nem hagyhattam, hogy itten ártatlan bergéket’ szakítsanak el kedves komájuktól, így én azt a juhásznak láccó’ ördögfattyat, mer biztosan az vót, merhogy’ ű tudtajazénnevemet’, mégmeg’ biztosan azoktúl’, akiket régebben visszakergettünk a pokolba, na én aztat’ úgy megderekaltam’, hogy oan’ állapotot vett föl, mint a szélfútta nyírfa. Bámulta is az eget ívbe meghajolva hátrafele, hogy inkább odatartozna, mint a sarka alatti helyre. Na de nem is akadékoskodott az tovább, mi meg mentünk jókat hallgatva a pusztán. Báár, ezek amolyan vérmes birkák lehettek, merhogy’ mindenáron az ördögfattyú után mentek vón’, biztosan azé, hogy hátsón billegtessék. Na, ahogy ott meneteltünk, egyszer csak szembejöttek a csendőrök. Hogy azok mifenét’ kerestek ott? Nem hangoskodott ott senki. Nade ki is derült, ám a turpisság: Há’ nem érettem gyüttek? Mondta is az egyik: Maga mostan velünk jön Juhász Laci bá’, merhogy’ itten vétség forog fönn. Mégmeg’ birkalopásé. Jaaa! Gondoltam is, hogy mostan itten megdícsérnek, oszt’ mán’ mondtam is tovább: Aztat’ tudom, én intéztem el, de oan’ ügyesen csináltam, hogy csak na…. Na itt már közrefogtak, ami nékem nem teccett’ mer nem szeretem én az ien’ közelséget, hacsak nem valami bögyös fehérnép dörgölőzik nekem, de mivel űk’ voltak az erősebbek, hát vittek is Karcagra a járási bíróságra. Na ott vót’ a Király Béla nemzetes főügyész úr. Ottan ismertem én meg.