Harmadik
Egyszer, ahogy a barátomnál voltunk sokan gyerekek, a többiek még nem tudták a rendet, és rohangáltak, mint az őrültek, át a szobákon, át a berendezésen. Huppogtak is rendesen a bútorok egy-egy nekifutástól, dőltek az egyéb ingatag ingóságok, miközben Erzsi néni a maga szelíd módján megpróbálta leállítani a vihart, ami a házukban tombolt. Ekkor az öreg, akit egyébként semmi nem tudott kihozni a béketűrésből:
- Megmondtam neked Bözsi, ne hagyd nyitva az ablakot! Most nézd meg miféle jószágok szabadultak be ide. Hozdd a légycsapót, kikergetjük őket.
Na erre már a gyerekek csak felfigyeltek, bár nem tudták mire vélni, hogy Lacibá’ tulajdonképpen meg se mozdult, csak ücsörgött és a szája széléből függő pipáját szortyogtatta. Lassan felvonta a szemöldökét, és annyit mondott:
- No, má’ aszittem’, hogy szólnom kell a Jánosnak, hogy terelje már egybe ezt a bandát oszt’ hajtsa vissza ahová valók…
Erzsi néni csöndesen mondta neki, hogy ne beszéljen már így ezekről a gyerekekről, mert hát mégiscsak… erre felhúzta a szemöldökét az öreg és ennyit mondott:
- Gyerökök? Én isten biza’ aszittem’, hogy az ördög fattyai kerültek megint elő rajcsúrozni, mint amikor még pelyhes állú legényként őriztem kinn a nyájat a pusztába’. No, hát akkor a Jánossal kellett őket visszazavarni, oszt’ alig ment akkor is…
Ördögök? Kérdeztük kóruskánonba, meg az is picit megfogott, hogy Lacibá’ igen régen lehetett pelyhes állú legényke és az tuti, hogy a János kutya nincs még 40 éves.
- Azok hát! - mondta és elgondolkodva meredt maga elé miközben a pipája lassan kialudt. Mi meg már a lába előtt tolongtunk, mert efféle horror történetekre mindig vevők voltunk. Laci bácsi lassan újra meggyújtotta a pipáját és eltűnődve végigmért bennünket, majd megszólalt:
- Azok vótak’ biza. Csak úgy csattogott a szarvukon a kampós botom. Meg hát reggelre tele volt a környék a patás nyomaikkal, meg a letépett farok bojtjukkal, amit a János szerzett meg tőlük győzelmi trófeaként. – ez után a hosszú és igen fárasztó monológ után csöndben ücsörgött tovább, mi meg tűkön. Addig-addig unszoltuk, míg fel nem révedt és összevont szemöldökkel a múltba mélyedt és belekezdett:
- Hát, az vót’ az életem legmelegebb nyara. Olyan meleg volt, hogy má’ azt beszélték az emberek, hogy az ördög katlanja biz kinyílott erre a világra, oszt’ onnan jön ez a nagy hőség…
Én közben ránéztem Erzsi nénire, aki közben ott tett-vett és láttam, hogy szája széle apró mosolyba húzódik és mindent tudó kifejezéssel az arcán lépett tovább.