Ezen irományom jelenleg Apple eszközökre letölthető, és a befolyó bevételt Kiss Gergő, 11 éves, leukémiás beteg kisgyermek gyógykezelésére ajánlottuk föl.

Október 22

A tegnapi napon eldöntöttem, hogy elég volt satnya testem látványából ésbelekezdek valami igazán férfias, test és jellemépítő elfoglaltságba. A környéken, egyéb lehetőség nem lévén, az egyetlen kondi teremre esett a választásom. Érdekes neve van, de igyekszem elsiklani az apróbb bakik fölött, nehogy már szőrszálhasogatónak hívjanak. Így hát úgy döntöttem, hogy beiratkozom"Szőrös Dzsim Dzsimje" nevű közösség össze, test szét, esetleg megkovácsoló műtermébe.

Október 23

Hát a tegnapi napom elég rémisztő volt. Szőrös Dzsimhez képest Csubakka egyegyiptomi kopasz macskaként hatott. A fickónak a homlokán kezdődött a testszőrzete, és mindkét irányba indult tovább. Na ez a Dzsim berángatott az irodájába, ahol már ültek ketten és azt mondta, hogy ők a felvételi bizottság. A bizottság egyes számú tagja közben egy bazi kardot élezett nagy műgonddal. Úgy éreztem mennem kellene, de már nem volt visszaút. Kértek tőlem egy orvosi igazolást. Na ezen mélyen elgondolkodtam, hogy ugyan az minek, de ha kell, hát kell. Mondtam nekik: Holnap. Erre elküldtek, hogy addig ne is jöjjek vissza, amíg a sportorvos nem ad igazolást. A jobb oldalt ülő fickó az elejétől sandán nézett rám, a végére kiderült, hogy kancsal picit. Nem mertem röhögni.

.

.

.

.

Október 27

Az éjszakai rémálmaimban egy feldühödött Zsó nevű bika próbálta meg a csontjaimat porrá omlasztani a patáival, miközben azt ecsetelgette, hogy a 10kg-os súlyzórúd súlya nem számít, mert az állandó. Csak a ráhelyezett súlyok számítanak, mint változó, ezért ne legyek nagyon elszállva az erőmtől, mert nincs. Nagyon nincs. Reggel felébredve az a gondolat kezdett eltölteni, hogy ez nem is álom volt. A nap további részében fekve maradtam, lévén a kikocsonyásodott testem szerteszét folyt az ágyon és még sejt szinten is remegett. Úgy éreztem, hogy kinézetem leginkább egy túlburjánzott papucsállatka farmra hasonlíthat. Megnézni nem tudom, mert ahhoz legalább a fejem meg kellene tudni emelni.

Október 28

Néma csönd és agónia. Ez sosem fog elmúlni? Csendesen sírva imádkozom bárkihez, akiről azt vélem segíthetne. Nincs válasz.

.

.

.

.

November 7

Félve léptem át a konditerem küszöbét. Ott épp gyúrtak a Zsóti ikrek és azon vitatkoztak, hogy a vádlijuknak csirkemell, vagy elefántcomb formájúnak kell
lennie? Gesztikulációjuk közben sem tették le a súlyokat, ami azért is figyelemre méltó, mert azok egyenként is elérték a 40kg-ot. Aztán észrevettek
engem és mosolyogva invitáltak, mondván már előkészítették nekem a fekvenyomó padot. Már nem emlékszem, hogy édesanyám vagy Garfield jótanácsa volt-e  mely szerint: "Sose bízz egy mosolygó ninjában!" Namost ez immáron igazzá vált a mosolygó Zsoltikra is. Nem is az volt a gond, hogy rám rakták a böhöm súlyokat, hanem hogy ismét belemelegedtek a vitába miközben én szépen lassan alászorultam a rúdnak. Mire észrevették, hogy valami nem jó, már lila volt a szám széle. De sebaj, mert ott volt az orvos, aki rögtön előkapta az újraélesztő dobozkáját a "Már úgyis ki akartam próbálni ezt a sokkoló izét!" felkiáltással. Anyám segíts!