A pusztulás világa
Novellagyűjtemény
Többen is kérdezték tőlem, hogy ugyan miért születtek meg ezek az irományok. Hát, úgy gondoltam, ha már áll a kérdés, lerántom a leplet:
Egyszer volt hol meg nem volt, volt egy kis csapat. Na jó, közepes méretű csapat. Nevezzük őket csak munkatársaknak. Egyszer az egyikük kitalált egy okosságot, hogyaszongyahogy’: Írjunk egy történetet! Létre is hozott egy fórumoldalt, ahol az alábbi elven kell(ett) volna születődni a világ egyik legepikusabb történetének: „Én írok két sort, te írsz két sort, ő talán hármat, na de neki igazán belefér akár öt is.” És ez mehetett volna az ősrobbanástól a világ végezetéig. Nos, a világ végezete elég hamar eljöve, rögtön az ősrobbanással egybekötve, hisz egy-két kolléga nem volt rest a hidrogén, atom és mindennemű iszonyatot robbanó bombák használatára, amúgy minden második sorban. Kolléga meg nem győzte újraéleszteni a kis világot, létre hozva benne az abszolút rezisztens élőlényeket, amelyek ellenálltak a kísértéstől kezdve, a tűzviharon át a maghasadásig mindennek. Node más kollégák is ügyesek ám. Jött az antiellenálló atom, hidrogén, izé és kütyü robbanószerkezetek, amik letörölhették a világot újra és újra. Az teremtő munkatársunk ez miatt kissé berágott, törölte az egész topicot és létre hozta „A” világot. Azt a világot, amit Pusztulás világának nevezett el mondván: „Na itt aztán kinyírhattok mindenkit!” És bár jobban hiszek az építés és az élet jogosságában, (még ha időnként kell is rombolnunk picit), itt léptem be én is. Na nem a destruktivitás vonalán, pusztán csak gondoltam, ha már pusztítunk, hát tegyük azt stílszerűen és a lehető legváltozatosabban. Na, ezt gondoltam én. Hogy ez sikerült-e, majd te eldöntöd kedves olvasó. A lényeg: a kolléga által, dühből és dacból létrehozott topicjában kezdtem el írogatni első kis novellácskáimat, amiknek egy későbbi felkérés apropójából, immáron kiterjesztett formáját olvashatja a nagyrabecsült közönség.
Az, hogy ezek a történetek miért ezekben a műfajokban születtek, és miért ennyifélében, az csak a véletlennek, a pillanatnyi elmeállapotom zavarának, vagy a lelkiállapotom bizonyosságának, netalán –talanságának folyománya volt. Ja, meg azé, hogy szeretem a Sci-fi, Fantasy világot. Hogy képvisel-e különösebb irodalmi értéket? Nos, nem hinném. (Szeretném, de a szerénységem az egoizmusom fölé kerekedett) Csak annyit szeretnék, hogy te, kedves olvasó szórakozz egy kicsit. Ne gondolj arra, hogy mily kegyetlen is a világ, amely körbevesz. Nézz egy másik kegyetlen, sőt talán még kegyetlenebb világba (bár, ott nincs APEH, ÁFA, BÉFA, ééés Teletubbies, szóval ez eléggé lerontja a komoly szadizmusba vetett hitet), hogy lásd: lehetne ez rosszabb is. Vagy lesz. No, de ne legyünk ennyire negatívak ugye? Én mindenesetre köszönöm annak az embernek, aki megalkotta ezt a világot, és köszönöm azoknak az embereknek, aki rugdostak azért, hogy írjam a történeteket. És köszönet annak is, aki segít a tisztes olvasótáborhoz eljuttatni ezeket az irományokat. (Direkt nem írok” mű” szót le ezekkel kapcsolatban, nehogy valaki feljelentsen közösség elleni egyébségekért.) És végül, de egyáltalán nem a legutolsó sorban (mert ott még nem ül senki) nektek, kedves olvasók, kik esetleg találtok benne egy-két érdekes szót, mondatot, amiért érdemesnek tartottátok elolvasni a már elkészült, és a még kéSZÜLÉS alatt álló termékeket:
Hősök alkonya (Ajánló itt)
Rolt (Ajánló itt)
A pusztulás világa
A tudós bosszúja
Az adatáramlás ereje
Az utolsó harcos
Világok gyilkosa