Anno a Sony közzétette, hogy immár kapható saját, Vaio nevű hordozható PC-jükre írt operációs rendszerük. A Microsoft Windows 95, 98 és NT operációs rendszerekben olvasható, nehezen értelmezhető hibaüzenetek helyett, ahogy a Sony elnöke, Asai Tawara mondta:
- "egy emberi, japán arculatot próbáltunk meg adni operációs rendszerünknek, hogy az - az eddigiekkel szemben - ne a nyugati kultúrfölényt tükrözze. Például a személytelen és nem sok segítséget nyújtó Microsoft hibaüzeneteket saját japán haiku költészetünkkel helyettesítettük."

Az elnök tovább folytatta a Sony néhány új hibaüzenetével:

Egy fájl, ami oly nagy?
Talán hasznos volt.
De már a múlté.


A weblap mit keresel
Nem található, de
Végtelen sok másik létezik.


Káosz uralkodik. Elmélkedj,
Bánd meg bűneid és indítsd újra a rendszert.
A Rend majd helyreáll.


Megszakított erőfeszítés:
Zárj be mindent, amid van.
Túl sok, mit tudni akartál.


Tegnap működött.
Ma nem működik.
A Windows, az egy ilyen.


Először havazás, majd csend.
Ezer dolláros monitorod
Ily szépen hal meg.


A kutatással jön a veszteség
És a hiány jelenléte:
Regényem.doc nem található.


A Tao az, mi látható.
Ez nem igazi Tao, amíg
Nem hozol új festékpatront.


Windows NT összeomlott.
Én vagyok a Halál Kék Képernyője.
Senki nem hallja sikoltásod.


Maradj a türelmesek útján,
Haragod mit sem ér.
A hálózat nincs többé.


Egy összeomlás átváltoztatja
Drága komputered
Egyszerű kődarabbá.


Három dolog bizonyos:
Halál, adók, adatvesztés.
Találd ki, most melyik volt.


Belépsz egy patakba,
De az a víz már továbbfolyt.
Ez a weboldal sincs már helyén.


Azt kívánjuk, bár lenne miénk az egész ég,
De soha nem kapjuk meg.
Elfogyott a memória.


Le lett törölve
A dokumentum, mit keresel
Most gépelheted újra.


Súlyos hiba.
Minden ikon eltünt.
Képernyő. Elme. Üres mindkettő.


Készíts ingyenes honlapot Webnode